Ugarra vetett művész

sors

 

 

A Művészet? Alkotás, amikor szellemet lehelek az anyagba és létre hozok egy olyan műalkotást, ami korábban még soha sem létezett, ezzel gazdagítva világunk közkincsét. Célom, az elgondolkodtatás és a gyönyörködtetés. Kódolt tudás átadása. És még ennél is több.

 

Életem úgy alakult, hogy a Művészet három ágát művelhetem. Zenélek, írok és képeket festek. Mikor és hogyan kezdődött? Gyermekkoromban. Először a Zene érintett meg.
Édesanyám a Zalai Táncegyüttes alapító tagjaként már nagyon korán megszerettette velem. De nem csak a népdalokat, hanem a könnyűzenét is. Beatles-t, Illést, Omegát, stb.
Annak ellenére, hogy utáltam az énekórákat, első együttesemet, az „Ufók” nevű, dob, gitár, ének, triót, 5.-kes kisdiákként alapítottam. Éretlen és gyermeki próbálkozásként összesen egy rövidke fellépést értünk meg, ami nem is került be városunk Zalaegerszeg zenetörténetébe, de számomra még is csak ez volt a kezdet.
A folytatást a Zene olthatatlan szeretete garantálta és persze bátyám, aki megrögzött rockerként folyamatosan szállította a jobbnál jobb hanglemezeket.
De a magasabb színvonalú zenéléshez igen csak hepehupás út vezetett. Mindenféle olcsó gitárokkal küszködve, magam tapogatva ki a hangokat, az akkordokat, haladtam lassan, de elszántan előre. Nyolcadikos koromban ismét zenekart alapítottam, a D.D.M. - et, vagyis a Dinamikusan Daráló Malmot. Ebben az „underground rock” formációban játszottam, mint basszusgitáros vagy két évet. A Katonaságtól leszerelve 1988-ban kopogtatott be hozzám a Blues. Néhány barátommal megalapítottam a Blues Experiment zenekart, majd 1989-ben következett a „progresszív blues-rockot” játszó bandám, a Hard Rock Café.
Ez idő tájt egy röpke évig magán zongoraórákat is vettem, Büki Gyuláné Adélkától és a Vendéglátói Szakmunkásképzőt is elvégeztem. Na meg a Vízitúra vezetőit Keszthelyen.
Aztán a nagyszerű kilencvenes évek beköszöntével, mit ad Isten, a Harlem zenekart álmodtam meg és vittük színpadra, zenész barátaim hathatós közreműködésével.
Ez volt az „Aranykor”, mert ebben az időben, a fiatalság ki volt éhezve a jó zenére, a Szabad Életre és annak minden élményére. Magyarán szólva, volt mondanivalójuk és kérdezni valójuk is bőven.
Természetesen nekünk, mint fiatal zenészeknek volt eljátszanivaló mondanivalónk, kimeríthetetlen. Ebből kifolyólag, játszottunk mi, magánlakásokban, klubokban, parkokban, kocsmákban, motoros találkozókon, iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban, sportcsarnokban. Majd’ mindenhol. És ami ma már szinte hihetetlen, koncertjeinken, értelmes, vagyis „nyitott” közönség várt ránk. Mert a Szabadság Szele fújdogált a levegőben. Akit megérintett, többé nem lehetett közömbös.
Városunkban, 2010-ben életre hívtam a „Blues Gödör” nevezetű zenés kocsmát, amit két évig működtettem, amíg csak el nem érte, majd’ minden bérlemény sorsa, a vég. Egy álommal kevesebb. De ami a lényeg, hogy jó helyen, igen csak jól szórakoztunk. (Ott is csak a Zene volt a lényeg. Természetesen pár sörrel megízesítve.)
Azóta már igen csak sok víz folyt le a Murán, meg a Dráván. Ma már más szelek fújdogálnak. A tovatűnt „Aranykort” meg sem közelíti a közelmúlt, illetve a ma hangulata.
Persze a reményt és vele a munkát nem adtam fel, hiszen ma is zenélek, a Harlem Szabadcsapatban, mint zenekarvezető, ritmus gitáros-énekes. Dalainkat és hozzá a szöveget is én írom. De minden sikerünk ellenére belátom, hogy tipikusan vidéki zenekar vagyunk, ebből kifolyólag sem tudtunk összezenélni egy hivatalosan is kiadott nagylemezt.

 

Bár több alkalommal játszottunk külföldön is, Szlovéniában, Ausztriában, de ettől még csak egy profin zenélő amatőr zenekar vagyunk és nem több. Mindegy. Az idő rohan, de a zene marad. Fő a Szabadság. Meg a Művészet. Nem de?

 

Az Írás is 5.-kes koromban érkezett. Nyertem valami iskolai irodalmi pályázatokon valami díjakat. Azóta dalszövegeket, verseket, szóképfestményeket írok. De írtam már zenés színdarabot is.
Előfordult, hogy elő is adtuk őket. Koncerteken, irodalmi esteken, spontán performanszokon folyópartokon, kocsmákban, valahol. Nyomtatásban nem igen jelentem meg. Régebben sokat értetlenkedtem emiatt, de már nem zavar.
Persze, ennyire azért nem vagyok bölcs. Mert néha fellázad bennem a Világ Megváltó Művész, helyesebben a Világ Jobbító Alkotó és akkor jobb, ha elkerülnek az emberek, akik ebből a „harcos munkából” mit sem értenek.
Mindegy. Vagyis, nem mindegy, de ha tetszik, ha nem, be kell látnom, hogy ilyen világban, ilyen korban élünk. Ami azon túl, hogy elszomorít, valamiféle bölcsességre is rászorít, ami folyvást csak sarkal, hogy írj, írj, oszlasd a homályt, erősítsd a Fényt. Igen. Azért csak jó lenne könyv formában is „megjelenni”. Hogy miért? Mert a könyv, az könyv.
Az kincs. Vele talán nem veszne el az a sok versem, szóképfestményem, miegyebek. Talán egy szép napon majd.

 

Festészetem gyökerei is a gyermekkoromba nyúlnak vissza.
Rajzaim, hajókról, a Muráról, emberekről, kutyákról, álmaimról, élményeimről. Általános iskolás éveim alatt nyertem néhány rajz pályázatot. Gimnáziumi első osztályosan, ha nem volt kedvem, haza is mehettem a rajzóráról. Borbás tanár úr így látta jónak. Másodikas koromban oroszóráról mentem haza, örökre. Mivel, hogy nem voltam hajlandó megtanulni a megszállók nyelvét, nem hagytak más választást. Átiratkoztam a szakmunkás képzőbe, ahol szobafestőként megismerkedtem a „Festészet Világával”.
A „Sereg” után kezembe vettem az ecsetet és elkezdtem olajfestményeket festeni. Ez azonban közel sem volt „könnyű út”. Mert nagyon drága volt minden.
A vászon, a festék, az ecsetek, minden. Mielőtt ezen akadályok végleg elvették volna a kedvemet, jött a segítség. Barátom Levin, aki korábban festegetett, oda ajándékozta mindenét. Mármint a festőkészletét. Így, ha néha kínlódva is, de festettem tovább rendületlenül. Ennek eredményeként, 1989-ben egy zalaegerszegi kiállításon is részt vehettem. Képeimet verseimmel illusztráltam. Az eredmény? Néhány műértő vállon veregetésén kívül, meg nem értés vagy közöny. Ekkor abbahagytam. Jött helyette más.
Zene és a folyók. Rába, Mura, Dráva, Száva, Kupa, Moldva, Szocsa, Duna és a többiek. Vagyis a Túrakenu.
Barátaimmal 1992-ben megalapítottunk az Odysseys Kenu Clubot. A folyóárként suhanó évtizedek alatt több ezer folyam kilométert eveztünk le, hihetetlenül szép tájakon, remek emberek társaságában. Csodás idők voltak. Aztán 2025-re elfáradt minden. A vízre termettek vagy kiöregedtek és abbahagyták, vagy az Égi Vizeken eveznek már tovább. De olthatatlan szeretettel és hálával a szívemben, nem szomorkodhatok. Jól van ez így. Nagyon szép idők voltak. Örökké hálás leszek barátaimnak, a folyóknak, a görbe orrú hajóknak, hogy mindez megtörtént velünk, velem. Köszönöm.

 

Most 2026-ot írunk. Már vagy egy éve újra festek. Feltámadt újra a tűz. Pedig vagy 20 év tellett el vásznak nélkül. De olyan mintha egy pillanatra se hagytam volna magukra őket. Onnét folytattam, ahol abbahagytam. Semmit nem kellett újra tanulnom. Igazi csoda, isteni élőlény a Művészet. Ha a Világ Megjobbításáért alkotsz, szárnyai alá vesz. Soha többé nem fogsz egy percig sem tétlenkedni, unatkozni. Kétségeid is eloszlanak. Minden munkával eltöltött napom élmény. Vele egyre közelebb jutok a Bölcsességhez, a Szabadsághoz, Istenhez. De hazudnék, ha azt állítanám, hogy könnyű. Nem az. Mert nehéz.
Mert mostohagyermek nálunk az igazi művész, aki nem a pénzért csinálja. Hanem azért alkot, mert muszáj. Csak így maradhat életben. Így nem bomlik meg az agya. Mert hisz. Hiszi, hogy szüksége van a Mindenségnek rá, aki olyat alkot, ami még soha sem volt. Így, műveivel vigasztalja, gazdagítva ezt a szegény, eltévedt Világot. Legalább is én így érzem és így is gondolom. Hála a Magasságosnak. Let it be.

 

A jövő?
A Művészet marad. A Szabadság is marad. A Fény is marad. És minden más is marad, ami vele jár. Én pedig barátaimmal és a gyermekeimmel beülök a túra kenuba, ezekbe a görbe orrú vízi Kedillekekbe és közösen lecsorgunk a Rábán, a Murán meg a Dráván. Aztán beülünk egy falusi kiskocsma kerthelyiségébe és pár ital társaságában megemlegetjük a Régi Szép Időket. Szeretetben. Szerelemben. Munkálkodunk tovább, néha sírva, néha nevetve. Hogy kibírjuk. Hogy jobb és szebb legyen, a Holnap. Meg Minden.

 

 

Balaton János Poey 2026. január 15.

 

Műveim még: https://www.poet.hu/tag/poey

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Ugarra vetett művész sors
Balaton János Poey oldala - © 2008 - 2026 - balatonjanospoey.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat