A Bolond Titka

-Versek, szösszenetek, szóképfestmények-

 

Sora

 

Szent kő bájol
Víz sodorta
Apró kavicsokkal
Folyó ágyadban
Alszom Sora

Fény mosdatta
Álom kapaszkodik
Hegynek fel
Köd keze kinyúl
Szívemből
A Nap felé
Álmok sodorta
Sora

Hallom dalod
Fenn a Havason
Öklelő szélben
A bozsgó mélyben
Szerelem kabátban
Ölelő hó viharban
Tátó szakadékban
Mindörökké
Tiéd maradok
Sora

Csontjaimat majd penész lepi
Piros gomba
Zuzmó moha
Időtlen idők dübörögnek el
Korszakok múlnak el
A te csókod halálos
Örök Sora

2024. X. 14.

 

 

Örök szerelem

 

Túl homályon, füstölgő ködön,
Alpok gránit lábainál,
Hol milliárdnyi hókristály messze csillogón szitál,
Szent Hang búg békésen a szunnyadó völgy fölött,
Lágyan, mint suttogó szellő érintése,
Szikla mohos hátán,
Sas és hegyi kecske vad mélységbe mered,
Mert Emona szól, ki a Száva Völgy Úrnője.

 

Halkan és lágyan szól,
Szelíd hangja zúzós ködöket teker,
Baljós szeleket nyűgöz,
Elborult eget tisztáz,
Mindenkire vigyáz,
Mint örök Nő,
Óvón, szeretve teszi,
Mert az erőszakot Ő nem ismeri,
De a késztetés, mi hangjából kél,
Hív, mint messzi, villódzó fény,
Tűz edzette vasláncnál is erősebb.

 

Borostyán futta ágak között,
Madarak nyelvén dalol,
Emona
Szerelmes szíve táplál olthatatlan lángot,
Hívja a messzi távol,
Közelgő Fáradt Léptű Vándort,
Kinek szíve folyóár rágta kő,
Néma kínja örvénylő,
Csöndbe roskadt magány.

 

Ő se nem lát, sem nem hal,
Csak megy vakon, úttalan-utakon,
Átgázol réten, zúgó patakon,
Kő szíve gördül előre, mint nehéz kő,
Előtte jégkoloncos, fehér temető,
Súlyát cipeli konok,

Hű

Legszentebbnek,
Örök Szerelemnek.

 

Emona,
Suttogja vad szélbe dőlve,
Görcsös vándor botját markolva,
Felhág villámvágta hegyre,
Fel, hol nincs már határ,
Gleccserre, hol madár se jár,
Emona, Emona,
Suttogja csak egyre,
Könnyét hullatva szűz hóra, jégre.

 

Fenn a magasban, bősz szelek szárnyán,
Sas rikolt, jajong, hegy magasán,
Vészt kiált, közelgő bajt jósol,
Hegyi kecske riadtan táncol,
Majd inát feszítve sziklára szökell,
Érzi, zord végzet jön, közel,
Sivítva, dübörögve zúdul a lavina vad,
Hörgő mélybe.

 

Mérhetetlen némaság, karcos csend,
Semmi sem mozdul, sem fönn, sem lenn,
Hódara vég nélkül szitál,
Vakos fagyos éj lassan leszáll.

 

 

 

Fáradt Léptű Vándor hó alatt álmodik,
Tört karja, zúzott válla fagyos,
Hős szíve, még egyet-egyet dobban,
Szél rázta botja gleccser patakban csobban,
Lelke már, messzi Tengerparton jár,
Ott hol nincsen már határ,
Sugaras tekintetét kék égre, a messzeségre veti
És vár.

 

Alpok gránit lábainál,
Hol zöldellő rétek hullámzanak,
Türkizkék színű folyó partján,
Emona szerelmes szíve hű széllel dalol,
De rubint piros ajka bús, gyászdalt dúdol,
Fényes szemében kristály könny,
Fényözön.

 

Türkizfolyó hátán vándorbot úszik,
Halak álmán, messze sodródik,
Kiköt sárga márga hasú szigeten,
Gyökeret ver, mint Dionusos szent fája,
Isteni babérleveleit hűs szélbe rázza,
Örökzöld tanúja,

Hű

Legszentebbnek

Örök Szerelemnek.

 

Gyászhajó úszik lefelé csendesen,
Kék folyó domború hátán,
Éji madár hangján,
Emona gyászolja szerelmét,
Hű Fáradt Léptű Vándort,
Aki már kristály sírban nyugszik,
Lenn, szűz hó alatt álmodik,
Égszínű Tengerről,

Szent

Legszentebbről,
Örök Szerelemről.

 

Messzi zengő hangú, Adria partján,
Hol tajtékzó hullámverés zúg végtelen dallamot,
Emona babér koszorúját hűs habokba veti,
Szűz testét bozsgó habokba meríti.

 

De nem sírok,
Mert örökké élnek ők,
Lángszívű hű szeretők,
Szent Szerelemben,
Egyesülnek,
A végtelenben.

 

2024. december 2.

 

Kokra

 

Mond miért törted össze a szívem
Mint sziklát az ár
Kokra?

Látod könnye lábadt
Már a táj
A fűzöld legelő
Az eső verte remény
Hólében tocsog
Szárnyaszegett
Sodrással úszik
Homály szeme
Márna arcra mered

Füstölgő hóban fürdik
Néma csend őrködik
Fájdalom csatangol az öntésen
Fűzfa odvában sírdogál
A Hold
Hizlalja a jeget
A tébolyult jelent
A bántanak partja nincs
Csikorogva sír a kavics
Fogy a fény
Nincs remény

Mond miért törted össze a szívem
Mint sziklát az ár
Kokra?

 

2024. október 14.

 

 

Az ősz agár

 

 

Persze
Futnék én az agarakkal
Büszke nők után
Vagy te utánad
Viháncoló szélben
Yubjána
Áldott
Vagy
Te utánam
Fénybe dőlve
Felszedett síneken
Elgázolt szíveken

 

De
Utánam már csak a szél fut
Hogy a fene enné meg

 

 

2024.X.8. Ljubljana

 

 

A szögre akasztott kabát

 

 

Búcsúzó léptek nem visszhangoznak örökké
A lépcsőház fagyos vermében
De van itt lelketlen lehelet
Gyilok
Ami öl vagy inkább már megölt
Minket
Szívtelen szerelmet
És emlékeket vájt
A város öléből
Egy álom tűzéből
Magány dühéből
Szikrázó szikrákat
A renyhe szél tovább sodort

 

Arcunkra fagyott évek
Pislákoló fények
Árnya halott
Bele kitépve
A lámpa kihunyt
Nem volt értelme
A nagy szeretetnek
Semminek

 

Persze
Semmiség, ami történt

 

A szögre akasztott kabát tovább álmodik
Csendben
Lágy hókarú szél kerekedik
A múlt némán felsikít
De kegyetlen
A sötétség

 

Nyomorult csönd dobol

 

 2024. október 13.

 

A bolond titka

"Képeslap Piranból"

 

Ezer vas kötél sem fogja vissza az ember őrületét,
Vakon és süketen,
Magányból szőtt kabátban ül egymaga a parton, egy padon,
Kezei közt lidércfényű halak,
Elúsznak,
Álmaiban aranyfényű napok suhannak,
Lábai alatt égszínkék hullámok,
Visszhangot locsognak.

Csak ül a bolond a padon,
Szeme kék, vad hullámokon.

Rozsdás uszályok, bóják,
Mindenféle lelkes és lelke vesztett romok,
Tengeri gyomok,
Aszalódott és kivirult gondok,
Nem nyomasztják el nem gondolt gondolatok.

Nem.

És csak ül a bolond,
A padon, némán, konok,
Mert már bölcs a szíve,
Nem fájdítja semmi se.

Matróz arcú szél-szulák,
Részvétlen sikonganak,
Világtalan turisták,
A bolondra tátanak.

Csak
Ül a padon a bolond,
Szemét nem felhőzi gond,
Ölében tengernyi könny,
Tenger arcú bölcs közöny,
Neki már bölcs a szíve,
Nem fájdítja semmi se.

 

2024. X.10. Piran

 

 Csak a jégen fuss

 

Csak a csikorgó hó
Hozza meg szavad
Csak a csikorgó csend
Üvölti, hogy szabad
Akarat fönn akadt
Pók fonál szakadt
Fényben lenn a mélyben
Meritkezz el vas
Üstben főtt szavak
Mögött űzött
Vadak között
Akik megugatták a hajnalt
Akik megunták, hogy bágyad
Már a fény
Mint elfonnyadt remény
Ködből van

Csak a jégen fuss
Csak a jégen fuss

Lenn a mélyben
Várok rád

 

2024.X.7.

 

 Ők, Nők

 

 

Ők,
Nők,
Tűz- szerelem zsoldosai,
Ködből fényre lökdösők,
Napból nedvet facsarók,
Nap lányok, Hold anyók.

 

Jaj, neked és nekem is.

 

Falba szeget verők,
Szívedbe szeget verők,
Kutya ugatással nevetők,
Férfiakat kergitők.

 

Jaj, neked és nekem is.

 

Fény rágta báj,
Nekem is fáj.

 

Aztán lement a piacra,
Nézte, nézte az uborkákat,
Megsimogatta a tököket,
Majd az arcom,
Én sírtam,
Ő nevetett.

 

Jaj, neked és nekem is.

 

 

2024.IX.28.

 

 Titok

 

Szelíd, derűs bánat

Fészkel bús szívemben

Alvó tegnap sápadt

Fénye rozsdáll csendben

 

Havas-jeges úton

Szikrázó ég alatt

Szél futta tántorgón

Követem a múltat

 

Elveszett, meglehet

Ismerem a titkot

Tegnap még teremhet

Szerelmes holnapot

 

2023.XII.11

 

 

 Lassú vonat érkezik

 

 

Kibelezett hegyek görnyednek,
A vakablakon túl,
Kifosztott rétek,
Hallgatnak vádlón,
Könnyeznek és rám merednek.

 

Az esztelen önzőség üveges szemében,
Érzéketlen kíméletlenség zöld hevében,
Sápadó ember roncs fuldokolva füst lélegzetet zihál,
Majd megáll.

 

Mert lassú vonat érkezik,
A második vakvágányra,
A jóslat valóra válik,
És tüzet hoz a világra.

 

Vágy - e az álom,
Vadul törtetni a koncért,
Letiporva a vetést, a zöldet,
Temetővé rontani a Földet?

 

Tudom, hogy tudod a választ.
Ne légy álszent!
Gyere, döngöljük együtt a Halál Táncot,
Raboljuk ki a Világot!

 

Szeméthegyek közt bágyad a vírus fertőzött fény,
Sunyit a hamisarany önkény,
A félelem füstje szétterül a haldokló Világon,
Felsikít törött szárnyakon,
Az égre meredt tollakon,
Meztelen emberi csontokon.

 

Gyere és nézd, ahogy a zuhanás iszonya örvénylik magától,
A vad mámortól,
Felfénylik a messzi távol.

 

Ne sírj!
Ne légy gyenge barátom,
Csak markolj a hajamba,
És rágj a húsomba!

 

Gyere
Rúgjuk együtt a port,
Járjuk el a Halál Táncot,
És heréljük ki a Világot!

 

Mert lassú vonat érkezik,
A második vakvágányra,
A jóslat valóra válik,
És tüzet hoz a világra.

 

 

2024.VIII.3.

 

 

Titkok

 

 

Vad rőt Hold alatt
Hol csak árny bolyong
Mélységbe szakadt
Megvakult korong
Leskel didergőn
Vánszorog fagyos
Arca örvénylőn
Felhő koloncos

 

Éjbe fúlt kiáltás
Lankasztja röptét
Bús szárnysuhogás
Vesszőzi lelkét
Kínzó rónaság
Zúgatja szelét
Halálos kórság
Béklyózza testét

 

Csigázó örvény
Húzza le mélybe
Bukott rút törvény
Vonja keresztre
Tákolt istenség
Madárijesztő
Rongy arca rémség
Bűn rejtegető

 

Borús ég alatt
Élőnek-holtnak
Titka nem maradt
Csak a rőt Holdnak
Meg a Bolondnak

 

 

2024. szeptember 14.

 

 

 

Köszöntő

 

 

Szívbemarkoló csend
Ül a hegyeken
Odafenn roskatag
Felhők alatt
Könnyeikből víz fakad

 

Ő nem közönséges víz
Felhők
Hegyek könnyei
Szél szagú alpesi íz
Ajkad megédesíti

 

Én szerelmes testvérem
Álom
Csókomat álld ott
Áldott
Kezedbe teszem
Emlékül
A holnapot

 

(+ Boldog Születésnapot)

 

 

2024.IX.27

 

 Kutya haiku

 

 Halál?

 

A leghűségesebb kutya.

 Mindig itt lohol a nyomomban.

 

 2024.XI.17.

 

 Vízbe fúlt vallomás

 

 

Halkan szólj, ha jön az este,
Ne sírjon galamb röptű lelked,
Hogy már minden veszve,
csak
Halkan szólj, ha itt az este.

 

Mint falra felfutó borostyán karma,
Oly fakó álmomban őrangyalom szárnya,
Kimondhatatlan árnyékok nyomában,
Kígyóként tekergőző mély kék homályban.

 

Megismételhetetlen
Sárguló kínai nyár suttogta alkony,
Bilincsbe vert álmok libasorban,
Kötél véget rángató sodrás,
Vinnyogó sírás,
Álmos sóder szigeten végállomás.

 

Csak egy vízbe fúlt vallomás,
Semmi más.

 

2024.IX.30.

 

 Egy napot várok még

 

 

Oly álmos vagyok
Mint halálom előtt egy nappal
Délután
Tanácstalan matatva a kert végében
Szótlanul
El a kerítésig
Bizonytalan
Nyúlsz a kilincs után
Mindhiába
Magával vitte az idő
A néma
Napfény tompulóban
Árnyékom
Árnyékában
Magány egyedül
Hűséges
Álmok talán kirágtatok múlt időmből
Egy napot
Várok
Még

 

 

2024. október 6.

 

 Suttogó Magány Beat

 

Pislákoló neonok beteg sárga fényében,
Tekergőző semmi arcú árnyak,
Fekete polip karjaiban,
Szendergő Hársas utca,
Jégbordáin tántorgó lépteim neszében,
Suttogó Magány.

Ki gyűrte föl az éjszaka fénypöttyös kárpitjára,
Mint rohadt narancsot, a Holdat?
Ki csoszog láthatatlan, a hátam mögött, lankadatlan?
Mikor ér véget már, ez a szívszaggató blues zúgó fejemben?

 

Ólom nehéz, cement szürke hajnal, araszol agyag lábakon,
Megroggyant égen fénytelen,
Életlen Nap néz rám részvétlen,
Deresedő szempilláim alatt,
Vak szemem mered a távolba,
Céltalan,
Pár lépés és …

 

2024.XI.17.

 

 Zuhanás

 

 Elszáguldok az életem mellett,

Vakon, mint egy meteor.

 Vad szárnyalásnak tűnik a zuhanás.

 

2024.XI.24.

 

 Végül

 

 

Végül egyedül maradsz,
Mint őz a ködben,
Mint csend a csöndben,
Végül egyedül maradsz.

 

 204.IX.27.

 

Rosszkor rossz helyen

 

Valóban a leghitványabb uralkodik
Nyomor ország kietlenjén
Hajnal óta nem volt esély
Hogy a sekély lángra kapjon

2024. November 1.

 

 Lét és Élet

 

Miért nincs abszolút érvényű törvény az életünkben?
Mert csak a Lét törvényes, az Élet törvénytelen.
Akinek van füle, hallja.

 

2024.XI.17.

 

 Eldobott szemüveg

 

 

Mint felszántani és bevetni való Föld,
Úgy terül el előttem a Nő.
A látvány magáért beszél és tettre sarkal.
Gondolkodás nélkül.
Végre.

 

Ezen kellett évtizedeken keresztül töprengenem?

 

 

2024. december 13.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: A Bolond Titka
Balaton János Poey oldala - © 2008 - 2025 - balatonjanospoey.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat