Magány művészete

"Szóképfestmények"

 

 

Magány művészete

 

Fény esővel áztat a Nap e köd ízű hajnalon, ha ránézek, szivárványszínű könnyek szöknek a szemembe.
Némán mereng a csend az árnyak járta Mura parton, némán mereng az idő, valahol messze fényévek nyüszítenek.
A szelek kimondhatatlan igazságokat suttognak, a fák között össze gabalyodnak.
Szentség bóbiskol a fa odvában, harmatcsepp ékkövek csillognak az öntés füvén.
Ez itt a Természet Temploma.

 

 

A Magány Művészetét tanulni jöttem ide, mint annak idején, gyermekkoromban.
Újra megélni minden lélegzetem, újra hallgatni a beszédes csendet. Újra ázni a hajnali fényzuhatagban, újra sírni a vörhenyes Hold alatt.
Eljátszani a főszerepet újra, hogy boldog vagyok.
Igen.
Itt nem félek.
Mert nincs itt senki más, csak az Isten meg én, és ennyi elég is.

 

 

- Hasítsd ketté a fát és én benne vagyok. - mondja Krisztus, és én hiszek neki.
Nem kell ketté hasítanom önmagam, hogy tudjam, hogy bennem is ő lakik.

 

Lassú táncban ringat ma az éj.
Milliárd csillag sziporkázik az ég bársonyán.
Béke honol a tájon.
Béke honol a szívemben.
Itthon vagyok.
Végre itthon.

 

 

Valahol messze éji madár kiált.
Toportyán felel rá.
Mozdul a víz, a kő alatt, hörög, zihál.
Modulok én is, és választok a tengernyi csillag közül.

 

Szelíd szellő támad, füstöt fúj a szemembe.
Megállok.
Elmormolok egy imát, majd fennhangon szólok:
- Örök éltű szellemek kuporodjatok le a tűz köré, ide mellém.

 

 

2025.VI.22.

 

 Ki

 

Ágrólszakadt álmok
Hontalanok karavánja
Menetel
A vén Mocsár Erdő görnyedt fái közt lassan
vakuló
Hidegrázós fényben

 

Eltörött tegnapok terhét vonszolva
Elgondolkodva
Megállok egy pillanatra
Vaksin
Pislákoló fény ködös szemembe vág
Eltompul
Majd a nedves avarra lehull

 

Messzi éjben
Szél kiált
Érthetetlen mondat foszlányokat dadog
Emberi hangon sikong-nyafog
Majd csendé dermed

 

Öreg éger odvának periszkópja
Föld alól felmered
Hogy lássam
Ahogy a Csend sekély gödröket váj
A Mocsár Erdő temetőszagú avarán
Hullamerev titkokat görget be
Árnyak szőtte szemfedőbe
Néma gödörbe

 

Szó nélkül
Ki állja

 

Ki bírja
Elhordozni tenger bánatát
Ki merné kimerni
Kiásni sírgödréből
Saját arcát
Ki merné kivájni
Világom bolygó ravatalát
Mocsár erdő nedves avarát

Ki

 

2025.IX.16.

 

A kert

 

" Süket csendet ostromló szavak örökké visszhangzanak"

 

Mikor először éreztem a Kert hívását
belém nyilallt
Mint golyó érte vadba a fájdalom
Elgörbült mellemben acél szívem rugója
Vele az idő megállt

 

Sötétben álmok suhantak
szárnyas
Tüzek világították meg a vádlón rám tátó űrt
Hol megszakadt szívem időm terem

Végtelenben
Csillag porlepetten újra éledtem

Mert megálmodott a Kert

 

Önvalómban

 

Megrázott, mint villám sújtotta fát
az írt hozó fehér szél
Eonok dalát fújta
színekben fogalmazva
Hangja megsúgta
Ki vagyok

 

Én vagyok

A legújabb felszabadított
Akit a Kert megálmodott
Vakságból kigyógyított
Öröklétre ítélt
Elfogadta az áldozatot
Amit hoztam
Érte

 

igen

 

már értem
hogy kerültem ide
a Kertbe
Nem félve Semmit
sem a Valamit

 

Álmomban

 

Valójában fél álomban
Akartam elcserélni fél vakon
Vak sötétet simogató színekre
Öklömet szívemre

 

Vissza tekintve
Magány dimenziójának gondoltam
Magányosok Clubjának
Ahol a magam fajták pihennek meggyógyulnak

 

De nem az
Több annál
Mindennél is
Mert Valóság
Egyetlen valóság
mi nem játszótere sem térnek sem időnek

 

A Kert

Ez a hely az Otthonom.

 

Már jártam itt

 

Valaha

 

A teremtés még újdonság volt
Hófehér színű Űr
Sikítva szülte meg
időtlen
Balgáknak időt
Zárt osztálynak
teret

A Kertet
nem teremtette senki

 Időn innen téren túl

Örök
Valóság
Árnyéka minden teremtett

Én

A Kertben vagyok
Onnan írok

 

Ma vagy holnap
Mindegy
Igen vagy nem
Mindegy

 

A Kertben vagy.

2025. november 7.

 

 Megszabadult gyász

 

Tudod, ő minden kedden délután öttől hatig sír, mindenki szemeláttára, kinn a Sora hídon.
Miért, ilyen mély a gyásza?
Megkérdezhetnem, hogy kit gyászol ilyen hűségesen, szakadatlan?
Senkit.
A boldogságtól sír.

2025. október 3.

 

 

Csak fuss a jégen

 

Csak a csikorgó hó
Hozza meg szavad
Csak a csikorgó csend
Üvölti hogy szabad
Akarat fönn akadt
Pók fonál szakadt
Fényben lenn a mélyben
Meritkezz el vas
Üstben főtt szavak
Mögött űzött
Vadak között
Akik megugatták a hajnalt
Akik megunták hogy bágyad
Már a fény
Mint elfonnyadt remény
Ködből van

 

Csak fuss a jégen

Úgy mint régen

Lenn a mélyben

Várok rád

 

2024.X.7.

Yubjána

 

 

Az én bluesom

 

Hey!
Kutyaharapás szőrivel,
A Vén- Rosszcsont Hold még megismer,
A kocsma ajtón dől ki a füst,
Az éj forr, mint pokoli üst,
A holdfény megkoszorúz,
És akkor megszólal bennem a blues.

 

Én égbe törő álmaim,
Kínzómester vágyaim,
A Művészet Fennkölt Angyala,
Velem sír egész éjszaka.
Minden pohár itallal,
Alkut kötök a Pokollal,
A csontrészeg őrangyalom,
Mit bánja, ha feladom,
Aztán megáld és megkoszorúz,
És akkor felemel a blues.

 

Ül egy nő a sarokban,
Egyedül a homályban,
Ölében a Magány ül,
S engem néz rendületlenül.
Mint egy fakó álomban,
Utazok bús, egymagadban,
A pincér szól és megérint,
-Küldtek neked egy féldecit,
Egy szemsugár megkoszorúz,
És akkor megérint a blues.

 

Mondd,
Hová lett, ami elmúlt?

Mondd,
A szerelemed már kifakult?

Tán,
Megölnek a hétköznapok?
Feltámadnék, de nem bírok!
A magány életfogytiglan,
Itt liheg a nyomomban.
Én egy Átutazó vagyok,
A Földön csak átutazok,
Nézd, a hajnal megkoszorúz,
S akkor rádöbbensz, hogy az életed blues.

 

Hey!
Kutyaharapás szőrivel,
A Vén Patás még megismer,
A kocsma ajtón dönget a Nap,
Puhán a húsomba harap,
A napfény megkoszorúz,
Aztán haza kísér a blues.

2024. május 2.

 

 

 Kiégés után pisla fény

 

Szürke esőben eltévedt
vad
Zala part temető sírkeresztfái közt

Semmi
nyomában támolyogva
görcsös
kezek
életlen vaslemezt húznak maguk után
karcos homokban
cipőnyoma
nyakán hurok mellében szikla nehéz
utolsó lélegzet
bevégeztetett
Álmok
könnye áztatta nedves kövön
rovarok között
vasútállomás mögött
borongós hajnal grafitszürke ujjai
ébresztgetik a lerongyolódott napot
kívánni
istenhozzádot
szótlan
magánynak új kalapot

 

2025. július 26.

 

Rémálmom

 

Éles
karmos kartól elhajló ág tört
fényben visszhangzó sikolya
Horhos mélyén
végtelen dadogás szívtépő dala
Dúvadak fülében
érthetetlen
szemében
halódó értelem
kihunyó fényében
Félelem
Táncol a penészes avaron
Rőt sárguló lombokon
tompuló fényben
tekergőző légben
Vadul
rémálmom

Virágok örvényében álmodom

 

2025. augusztus 28.

 

 

Falfirka börtönöm falán

 

Alaktalan csend hasogat
ködöket
Béklyózó szelek
üvöltenek
Kóbor ebek
inalnak vak
Álmok
Konok
fogja vagyok

 

Csillagporos éjben
Csillagporos réten
Csillagporos fényben
Fürdik én kedvesem

 

Meztelenül

 

Nesztelenül
Suhanó évek
Évtizedek múlnak el
Nyomtalanul

 

Büntetlenül

 

Megsebzett szívek

 

Megkínzott percek
Dala
értelmetlen dadogás
Fülemben
Elhaló léptek
zaja
Zene

 

2025.09.8.

 

Fenn egy csillag

 

100 méterrel
A romlás virágai fölött
Szállnak, örvénylő rajokban némán
De az arcuk nem látszik

Mosdókagyló bölcsőben ring a Holdvilág
Gyermeke némán
Árnyéka imbolyog a víztükrében
de az arca nem látszik

A szél suhogós esővel mosakodik
Fenn egy csillag űrbe kapaszkodik
Mindjárt hajnalodik

 

2024.IX.10.

 

Száva esőben

 

Arany órával fízetek

Nem múló percekkel

 

2025.IX.23.

 

Kirakat

 

Sötétség ha fáj
Világos nappal
Égre nyíló táj
Fényt zihál Hold-dal
Olvad mély fölött
Ti félhomályban
Mint szárnyatörött
Idő nyomában
Roskadt kirakat

2025. november 23.

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Magány művészete
Balaton János Poey oldala - © 2008 - 2025 - balatonjanospoey.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat