Kutya a másik oldalára fordul
Rémképek, Emlékroncsok, Elvetélt Álmok & Irodalmi Kutyaütések

 

 

Nézem, ahogy a Szerelem rohan…

Nézem, ahogy a réten, mint pompás mén, a Szerelem rohan. Könnyeim áztatta halálsápadt arccal nézem, ahogy a nyomába szegődött Boldog Idők elmúlnak mindörökre.
Tél van.
A folyóparti fák között zúzós, hideg köd lopakodik, jéghideg leheletétől megfagy és meghal minden. A hóban, mint hófehér ravatalon alszom már én is. Álmaim között bolyongva még érzem, ahogyan a szívem egyre lassabban ver, kihagy, majd elnémul mindörökre.
Látom, ahogy a Szerelem rohan fényes réteken…
Már vele rohanok én is.
Ég veled, kedvesem.

                                                         2009

Atom-bomba karácsonyra

Hülye japánok! Akartok egy atom-bombát Karácsonyra?
Nesztek!
Ja, hogy nincs is Karácsony? Nem baj! Itt van még egy!
Nesztek!

Hülye japánok!
Tábornok úr! Tábornok úr! Véletlenül ártatlan civilek fejére dobtuk az atomot!
Te idióta! Még jó, hogy nem a vezérkarra! Ó, az én drága játszópajtásaim! Az én drága játszópajtásaim … Hát, nem érted te hülye? Áááá…reménytelen… Ezért maradsz te közlegény mindörökre. Mert nincs benned elég erő és kurázsi megnyomni azt a rohadt gombot. Mi? Ha nem lenne az apád a Ku-Klux-Klan tagja, már rég kivégeztettelek volna … Gázzal! Ciklon gázzal. Maradt még néhány tonna a Régi Szép Időkből lenn a Pentagon pincéjében.
Ha, ha, ha, ha!
Ne pityeregj fiam! Egy szép napon úgy is bevetjük majd, az összeset. Nagy buli lesz. Tetszeni fog neked. Megígérem.
Közlegény! Nézzen utána, hogy áll-e már a szobrom!
Hülye japánok…

A pénz halála
(Kesztyűs kézzel)

 

Mint a Hold himlőarcáról letépett delej-lepedék, úgy foszforeszkált kesztyűs kezében a zöld bankjegy; a pénz.
- Érdemes ezért élni? Megvehetném ezen az életem? Szabaddá tehet, vagy tán rabszolgává? – kérdezte, csak úgy magától, majd egy hirtelen, de szent mozdulattal galacsinná gyűrte élet – halál urát, a pénzt.
- Most majd meglátjuk, ki, kit emészt el. - mormogta és egy határozott garatrángással lenyelte a torz teremtményt.
(Csak úgy egyszerűen, mint az élet, téged, te szerencsétlen, ha nem bánik veled, kesztyűs kézzel.)

 

A Szent és a Rendőr

- Sajnálom, Barátaim, de az Isten fizikai érzékekkel meg nem ismerhető. - mondta a Szent, de ti azért se csüggedjetek! Mások majd éktelen tornyokat emelnek, de ti azért is csak még mélyebbre ássatok! – folytatta a Szent átszellemült arccal.
Micsoda? –fortyant fel egy hang a tömegben, tiszteletlen. Itt aztán nem fog ásni senki se! – zsörtölődött a hang lankadatlan.
- Csigavér, Gusztikám, hát persze, hogy nem, Gusztikám! – így a Szent nyugtatólak, majd átölelte a Rendőr vállát és visszakísérte a templomba, ahol az napközben, járőrözni vagy sírdogálni szokott.
(Vagy a templomudvari mehemedzöld konténerhez, amiben-sumákban aludni szokott. csak úgy odasúgva, mellesleg.)

 

Az utolsó SMS

Szomorkás költői hangulat nyugszik ma az erdő fái között. Hópelyhek gomolyognak mindenütt, belepve mindent, komor gondolataimat, emlékeimben egy lányt, aki valaha szeretett engem. Belepi a hó az ösvényt is, amin jöttem, a 7 évet is, ami ma elmúlott mindörökre. Vissza nem fordulok. megyek tovább egyedül.
A hó belepi nyomom.
Isten áldjon.

A bika utolsó fellépése

A bika utolsó fellépése igen csak rövidre sikeredett. Még csak nem is bőghetett egy igazi tüdőt próbálót sem, amikor a torreádor lecsapott. A vért persze az arcomra kentem.
Azóta ülök itt a parkban, éjjelenként álmatlanul, egyedül.
És néha megölök valakit.
De ez valahogy még sem az igazi.

 

Befürödve

Minap egy pocsolyába botlottam, és belenézve, eszembe jutott, hogy kívánnom kéne valamit.

De mit?
Meg van!
Hiszen otthon csöpög a csap! És mi lenne, ha a szomszédban csöpögne?
Ez az!
Ekkor a semmiből egy teherautó vágtatott elő, és keresztülgázolt az én pocsolyámon.
A sofeurt természetesen leanyáztam.
Iszamós – csuromvizesen kullogtam haza. A csap tényleg nem csöpögött. Masszívan szivárgott!
Az elköltözés ötletét az óta sem vetettem el.



Gyár-vány miatt zárva

Nem mondhatni, hogy nem takarékoskodott az olajfestékkel a gyár portása, aki megálmodta, és egy kilapított bádog táblácskára vetette, e rövid és lényegre törő feliratot:

GyÁR-VÁNY MIaTT ZÁRVA!

Ez ám a telitalálat, a tömör igazság! Ez a portás egy zseni. Őt kellett volna kinevezni tulajdonosnak, nem azt a vén sóher, nyugati migráncsot. Mert egy negyed pekedli festékből csak ennyi futja, apuskám! És a melós az tud takarékoskodni. Nem úgy, mint ez a söröshordó Helmut. Hülye német. Mer… Na, mi vót Sztálingrádnál? Na? Na, mi vót? Elfüstöltétek az összes gázolajat! Az vót! Aztán meg csodálkoztatok, hogy ott terem Iván. Na, hát! Még jó, hogy itt nem esik. Milyen hülye varjú az, ott a fán? Áááá… Legjobb, ha lelécelünk, apuskám. Legjobb.

Hazafelé egy munkatársamba botlottam. Ült a köztéri padon és egy műanyag palackot szorongatott.
- Mi van te tróger virustalanítasz?- fortyantam rá dühösen.
- Kannás bor. Ez a legjobb. Ez használ. Igazi Hungaricum. Ez írt. Kívül hűt, belül éget. Sehol sem lehet ilyet kapni. Csak nálunk. Magyar födőn. Jól meghúztam a vírusirtó vakcinát én is és tovább haladtam. Hazafelé.
- Aztán megint mit látok? A kollegáim arca vigyorog rám a kiskocsma ablakából. Arcukon fehér maszk helyett pirospozsgás max. Bőszen benyitok. Csak nyitnék, mert az ajtó zárva.
- Mi a fene... Orrom előtt egy tábla fityeg. Kincstári furnérlemezből. Rajta felírat.
Íme: Zárva.
Gyávák! Kocsmatöltelékek! Majd jól megmondom az igazgató úrnak, hogy hová hibernáltátok be magatokat, amikor az ország bajban volt.
Megálljatok csak. Majd jól megmondom.
Mert termelni kéne! Jaj, termelni. Halálmegvető bátorsággal termelni, mint Sztahanov.

Ekkor fortyant a gyomrom egy retteneteset. Jaj, a kannás! Neeee! Az az átkozott kannás csiger. Nem! Ez biztos már a Covid! Végem van! Szédülök. Úgy érzem, rosszul érzem magam. Mentőt! Korház... Lélegeztető gép…- vinnyogtam.
Pedig, hogy én mennyit tudtam volna termelni.

 

A művészet ára

 Miután Van Gogh megette a pörköltet és ivott rá 3 pint fehér bort imigyen nyilatkozott:

- Tudod kedves Teo, hogy életemben eddig egyedül csak te vettél tőlem festményt?
- Tudom, kedves Vincentem.- mondta a nagy művész tesója és köhécselve pipára gyújtott.
A dolog ennyiben maradt.

De gondolta volna Vini, hogy ebek harmada helyett milliárdokat fognak érni majd festményei?
- Az Égiek a művészi talentumot ingyen adják. - mondta egyszer nekem Van, miközben a kezemre nyomta az összes fehéret. Ami már akkor sem volt olcsó. (Főleg ha De Boisnál vetted)
Gondolom, ezen okulva árulják manapság csillagászati összegekért a festményeit.
Minap a Műalkotások Leporolásáért Felelős Minisztérium Portása kiokosított.
Idézem:
Mert ha jól meggondolod, hogy "azóta" már tengernyi víz folyt le a Szajnán. Ha azt a vízmennyiséget beszorzod az eltelt idő négyzetével, majd a kapott összeget elosztod a tubus fehér térfogatának a reciprokjával, megkapod, hogy
MÉR ENNYI! A lehető legértelmesebb arcommal néztem le rá.
Na, elég! Takarodj a szemem elől! - rivallt rám a közszolga és kirúgott az épületből.
De miért? Ennyi (?)

Achilles utolsó kiállása

Az eső eláll és leszállt az alkonyat. Trója büszke falai erőtől duzzadóan verték vissza a lenyugvó Nap utolsó sugarait. Achilles egyedül állt a tenger parton. Dárdáit maga mellé szúrta a föveny homokjába. Kissé előre dőlve, szemeit erőltetve kémlelte a végtelen víz kékből lassan feketébe hajló arcát.
- Elhajóztak hát. Pontosan úgy, ahogy Agamemnón megmondta. Az a gyáva. – gondolta a myrmidon hős és hátat fordított a Tengernek, mert a mükénéi király vörös arcú gályáit már elnyelte a messzeség és a sötét.
– Így kell lennie. Ez Zeusz akarata. – szólt kurtán Achilles és sugaras szemeit a csillagos égre emelte.
Ekkor csikószél kerekedett. A szabálytalan fuvallatok, hűs és meleg löketekben érkeztek, majd játékosan versenyre keltek a vér Hold, lopakodó-imbolygó árnyaival. Akkor mintha izzó élektron szöget ütöttek volna Nüx arcába, kigyúlt az égen Árész fáklyája. A még füstölgő halotti máglyán, ezüstös verejtéket kezdtek izzadni az megégett csontok. Majd felsóhajtott néhány hős halott.
- Húzd le rólunk a hideg homokot, Achilles! Ha már a görögök gyáván elhagyták e véres partokat, hadd álljunk újra csatasorba mögéd.
- Nem. Ti már megcselekedtétek, ami hősökhöz illik. Keljetek át békével a Styx vízén testvéreim.
- Ekkor egy irdatlan villám hasította ketté az éj csillagos kárpitját. Nagy oroszlán koponya alakú mennykő zuhant le sivítva Ida hegyének szent ligetébe. Égett mirtusz illat terjengett az elektromosságtól vibráló levegőben.
A kelő Nap az éjbe fényes csóvát vetett, amikor Achilles dárdáit rázva rohamra indult. Ilion magas falai száz szólamban verték vissza a hérosz harci dalait, csatakiáltásait. Majd dübörögve megnyílt a város érckapuja.

Odysseys különös álmot látott. Amikor a szemeit kinyitotta és a szárazföld felöl bömbölve vágtázó szél hátán meglátta a füst fellegeket, már tudta, hogy ég Trója.
Ez volt Achilles utolsó kiállása.

 

Politikus filozófia

- Figyelj ide Poey! Tudod te, hogy mi az a „politikus filozófia”? - kérdezte tőlem egyszer egy politikus ismerősöm.
- Nem tudom. - mondtam.
Hát az, hogy, mielőtt ellopná más, inkább ellopom én. Aztán az egészet ráfogom az ellenzékre. Ennyi. Ez a „politikus filozófia.”
- És minden politikus ilyen? – kérdeztem.
- Nem. De majdnem. – válaszolta a politikus ismerősöm, és egy marék földimogyorót gyömöszölt bele az arcába.

 

A zöldre festett Pullman vasúti kocsi esete

Bár nem vagyok Nagykanizsai, de ez a látvány még nekem is fáj. Milyen látvány? Hát a zöldre festett Pullman vasúti kocsi-rom látványa. Ez persze némi magyarázatra szorul.
Gyakorlatilag heti rendszerességgel fordulok meg Kanizsán, és ha tehetem, párommal sétálok egy nagyot. Nem csak az ódon városközpont vonz, de kedvelem a város minden zegét-zugát. Még is leginkább az utolérhetetlen hangulatú-illatú Vasútállomást szeretem. Mert amikor ott vagyok, különös révületbe esem. Izgatottan sétálok fel és alá, kapkodom a fejem, össze-vissza nézelődöm, és gyakorta beleszippantok a semmihez sem hasonlítható, múltidéző levegőbe. Lelki szemeimmel látom már Jaroslav Haseket ahogy vigyorogva beleprüszköl a sörös korsójába. Látom az éppen begördülő, zöldre festett Pullman vasúti kocsit is, aminek ablakából Ferenc József integet mosolyogva. Aztán a szerelvény csikorogva megáll. A Kajzer már komoly ábrázattal simítja végig deresedő arcszőrzetét és imigyen szól:
- Fiam tiszteld és óvd a közös múltunk kincseit és büszkén vállald örökséged.
Azt sem tudom nagy örömömben, hogy melyik kezemmel üdvözöljem az Uralkodót, amikor eszembe jut a „zöldre festett Pullman vasúti kocsi-rom esete”. A kézilabda pálya parkírózójában kiállított, valaha szebb és jobb időket látott műemlék Pullman vasúti kocsi-rom valóság.
Az enyészet rágta, rommá vált kincs, ami mára már mostoha gyermekévé lett e Városnak.
De hogyan történhetett meg e csúfság pont Kanizsán, ami oly híres Vasútállomásáról, vasutas hagyományairól? Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy tűrhetik ezt a város hatóságai illetve polgárai? Miért nem becsülik meg és újítják fel e múlt élő tanúját? Sőt mi több állítják ki megújulva igazán méltó helyen?
Vagy hagyjuk a fenébe a Pullman vasúti kocsit meg a múltat is? Ami mára már csak takargatni való szégyen és kolonc a nyakunkon? Tudom, akadnak néhányan, akik miután elolvassák, e sorokat azt fogják belenyöszörögni a monitorba, hogy ez nem a mi dolgunk… Inkább a homokba dugjuk a fejünket… Nekünk így is tetszik… stb. Pedig nem lesz ártalmas vigyázni kedves olvasóim, mert ha a múltunkat elfeledjük, mi több megtagadjuk oda lesz a jövőnk is. Tudom ez a kijelentés közhely, de azért még igaz. Lehet, hogy ez az írás sokat nem oszt és nem is szoroz, de nem hagyom, nem hagyhatom ennyiben a „zöldre festett Pullman vasúti kocsi esetét”.
Azért csak tettem valamit. Elgurítottam egy követ vagy kavicsot. Amit remélhetőleg lavina követ ami elsöpri majd ezt az elefántcsont tornyot. Megtöri ezt a tehetetlen csöndet. Lerombolja a bűnös közönyt és egy nap a közakarat váltója méltó helyére zökkenti majd a „zöldre festett Pullman vasúti kocsit is”.

 

2019.V.26.

 

 

Oldal: Kutya a másik oldalára fordul
Balaton János Poey oldala - © 2008 - 2024 - balatonjanospoey.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat