Balaton János Poey oldala

Zalában születtem

Zalában születtem,

A Mura-parton én,

A folyó nevelt engem,

Az erdő és a rét.

És csak ritkán szoktam sírni

Csak ha a szél kezdte zúgni

Hogy menjünk, gyere, menjünk

Evezzünk le, fiam, a Murán

A nagyapám halász,

Mladen aranyász,

Mind a kettő vérem,

Magyar és kájhorvát.

És csak ritkán szoktam sírni,

Csak ha a szél kezdte zúgni,

Hogy menjünk, gyere, menjünk,

Evezzünk le, fiam, a Murán.

Később elköltöztünk,

Nagyvárosban lakom én,

Beton-börtön világ,

Ide csak néha süt be a fény.

De csak ritkán szoktam én sírni,

Csak ha a szél kezdte zúgni,

Hogy menjünk, gyere, menjünk,

Evezzünk le, fiam, a Murán.

Tegnap elegem lett,

Útra keltetem én,

Visszahívott Zala, a Mura,

Az erdő és a rét.

Itt újra van kedvem élni,

Főleg, ha a szél kezdi zúgni,

Hogy menjünk, gyere, menjünk,

Evezzünk le, fiam, a Murán.

Egy nap, tudom, meghalok,

De hogy miért sír a szél azt nem értem,

Mikor Zalában, mint a madár,

Olyan szabadon éltem.

Egy nap, ha majd úgy érzed,

Hogy nem bírod tovább te sem,

Bámulni a beton falakat,

Indulj el testvérem.

Zalában születtem,

A Mura-parton én,

A folyó nevelt engem,

Az erdő és a rét.

Én csak itt tudok élni

Főleg ha a szél kezdi zúgni

Hogy menjünk, fiam, menjünk

Evezzünk le a Murán

 2018

 Hello Föld, te bolond világ

Hello Föld, te bolond világ,

Látszat-fátyladon még nem látok át,

Hogy az életem csak álom, az nem a te hibád,

Hello Föld, te bolond világ,

Hello Föld, te bolond világ,

Az aranykalitkát, azt jól rám csukták,

Hogy önkéntes rab vagyok itt, az nem a te hibád,

Hello Föld, te bolond világ,

Hello Föld, te bolond világ

Nagyon bölcs tanár ám a vén magány,

Hogyha szólnék, rögtön a szavamba vág,

Hello Föld, te bolond világ.

 Világ te csak forogj körbe-körbe,

Míg én kimegyek a Zala rétre,

Ott leülök a selymes, zöld fűbe,

Úgy nézek a fénybe, le a mélybe.

Hello Föld, te bolond világ,

Az emberféreg egy nap téged is szétrág,

Hogy a rózsából gaz lett, az nem a te hibád,

Hello Föld, te bolond világ,

Hello Föld, te bolond világ,

A rabság öl meg, vagy a szabadság?

Hogy átutazó vagyok, az nem a te hibád,

Viszlát, Föld, te bolond világ.

Őrtilos blues

A búdat fojtsd ma rumba,
Ha nem bírod már,
Vagy inkább vörös borba,
Hisz” neked az jobban áll.
Mert nullán áll a Hold
És jön a vonat,
S vele jön egy blues,
Ami mindig felzaklat.

Erre biztos rámész,
Pedig nem is arra mész
A hosszú síneken,
Vissza ne nézz!
Mert nullán áll a Hold
És jön a vonat,
S vele jön egy blues,
Ami mindig megríkat.

Hogy mi lesz a vége,
Azt te is sejted már.
Jön egy állomás,
Ahol valaki vár
Mert nullán áll a Hold
És jön a vonat,
És vele jön a blues,
Ami mindig veled marad.